Első oldalam
Klubtörténet
Az
első évtizedek
A Chelsea Football
Clubot 1905.március 14-én alapították a Rising Sun Pubban (ma: The
Greene Room), a Fulham Roadon, a mai stadion bejáratával szemben.
Ugyanazon év május 29-én fel is vették a csapatot a Division 2-be,
ami akkor a másodosztálynak felelt meg. A Chelsea a Stamford
Bridge-en játszotta hazai mérkőzéseit, mely addig atlétikai
pályaként funkcionált. (A stadionról bővebben itt olvashattok.) A
klub első játékosai a környék többi klubjától igazoltak át.
1901.szeptember 1-én játszottuk első mérkőzésünket, a Stockport
County vendégeként.
Hamar sikerült
felkerülni az első osztályba, de a klubtörténelem első évei elég
jelentéktelenek voltak. Bár 1915-ben a bajnok Evertont búcsúztatva
bejutottunk az FA Kupa döntőjébe, a Sheffield United nyerte a
trófeát. A kupaezüstöt egy 1920-as bajnoki bronzérem követte, de az
ezt követő évtizedek sem hozták meg a várt sikert. Ám ekkor
elérkeztünk a klub fennállásának ötvenedik évéhez.
Az Aranykor
A Chelsea első és
mindeddig egyetlen bajnoki címét az 1954/55-ös szezonban szerezte,
ezzel ünnepelve a jubileumi évfordulót. Mivel ekkoriban még nem
létezett BEK-kupasorozat, így az európai megmérettetés elmaradt. A
hatvanas években alakult ki az a stílusos, elegáns focit játszó
csapat, mely a hetvenes években ért fel a csúcsra. Ekkoriban igazi
felkapott sztárcsapat volt a Chelsea, remek játékosokkal. Ezt az
időszakot, az 1964-1972 közötti éveket tartjuk a klub aranykorának.
A hatvanas évek elején a Division 1 alsóházában botladozott a
csapat, sőt, az 1962/63-as szezont a másodosztályban töltötte.
Szerencsére rögtön sikerült visszajutni, és a következő szezont már
a Division 1 ötödik helyén zárta a Chelsea. 1967-ben ismét
bejutottunk az FA Kupa fináléjába, de ezúttal a Tottenham bizonyult
túl nagy falatnak. 1970-ben azonban végre sikerült megszerezni a hőn
áhított trófeát. A Leeds elleni döntő első mérkőzésén, a Wembley-ben
2-2-es döntetlen született, majd az Old Traffordban lejátszott
megismételt meccsen 2-1-re nyertünk! (FA
Kupa '71) Az FA Kupa-diadalnak
köszönhetően bemutatkozhattunk Európában is; a következő évadban a
KEK-ben indulhatott a csapat. A Chelsea ekkor vált hagyományosan jól
szereplő kupacsapattá, ugyanis 1971-ben megnyertük a klub
fennállásának első európai kupáját is. A Real Madrid elleni, athéni
KEK-döntő is csak két mérkőzésen dőlt el. Az 1-1-es első meccs után
az újrajátszáskor 2-1-re nyertünk! (KEK
'71) Azonban a klubvezetést megszédítette a hirtelen jött siker. A
Stamford Bridge-et teljesen fedett, modern arénává akarták
átépíteni, azonban a pénz szép lassan elfogyott. A Chelsea kénytelen
volt megválni legjobbjaitól, és a sikercsapat nagyon hamar
szétszéledt. A stadionból mindössze az East Stand készült el – amely
egyébként a mai arénának is része -, így az elszámított költségvetés
teljesen tönkretette a klubot. Se csapat, se (új) stadion… Az
eladósodott Chelsea stadionját egy ingatlanfejlesztő-iroda vásárolta
meg. Az 1974/75-ös szezonban kiesett a Chelsea a Division 1-ből, és
az elkövetkező több mint egy évtizedet az első- és másodosztály
között ingázva töltötte. Bár a „divatos”, elegáns Chelsea már a
múlté, a csapatot így is sokan követik. Ekkoriban bontakozik ki
igazán Angliában a futball-huliganizmus, melyben a Kékek tábora is
élen jár. A hírhedt ’Headhunters’ (azaz „Fejvadászok”) nevű
szurkolói csoportot az egyik legkeményebb brigádnak tartották
Nagy-Britanniában, és ekkoriban a Chelsea neve összefonódott a
balhékkal.
Ken Bates, a megmentő
Ebben a közel sem biztató
helyzetben tűnt fel a klub megmentője, Ken Bates, aki 1985-ben
vásárolta meg a klubot, 1 fontért! Az 1988/89-es szezon óta a
Chelsea folyamatosan tagja az első osztálynak (melyet közben 1992
nyarán Premier Ligává keresztelnek). Az új elnök harcba szállt a
stadion tulajdonjogáért, és 1992-ben végleg vissza is szerezte azt.
1993 nyara fordulópontnak tekinthető a klub újkori történelmében -
ekkor érkezett a csapathoz edzőként Glenn Hoddle. Az akkor 35 éves
egykori Tottenham-játékos külföldi légióskodásból tért haza, és
újfajta szemléletet hozott magával Európából. Ekkoriban – bár
Hoddle-től függetlenül – kezdődött meg a Stamford Bridge
korszerűsítése, mely közel egy évtizeden keresztül zajlott. 1994-ben
a Chelsea egészen az FA Kupa döntőjéig menetelt, azonban a
Manchester United megállította őket (0-4). Mivel abban az évben az
MU volt a bajnok, a kupa-ezüst KEK-ben való indulást jelentett!
Csupán a későbbi győztes Zaragoza verte ki a csapatot az
elődöntőben, ami az elmúlt évtizedek botladozásai után igen szép
eredmény. 1995 nyarán igazoltuk le Ruud Gullitot, aki a Milan
játékosaként igazi világsztárnak számított. Persze „egy fecske nem
csinál nyarat”, a szezont a 11.helyen zárta a csapat. 1996 nyarán
Hoddle elvállalja az angol válogatott irányítását, és az edzői
teendőket Gullit veszi át.
Az "európai" Chelsea
Ruud Gullit első lépésként
leigazolta a friss BEK-győztes Gianluca Viallit a Juventustól, így
már két nemzetközi sztárja volt a csapatnak. A holland mester első
szezonjában (1996/97) rögtön meg is nyerte az FA Kupát – a
Middlesbrough ellen 2-0-ra nyertünk -, így ő lett az első külföldi
menedzser, aki begyűjtötte a rangos angol trófeát! 25 év után ez
volt a klub első kupagyőzelme! A szezon végén hatodik lett a Chelsea,
mely a Premier Liga bevezetése óta a legjobb helyezés volt.1998
februárjában azonban váratlanul menesztették Gullitot - állítólag
problémák voltak közte és a klubvezetés között -, és Vialli ült le a
kispadra, játékos-menedzserként. Az olasz folytatta a megkezdett
munkát, és már ő emelhette a magasba 1998 tavaszán a Liga Kupát és a
KEK-et is. Az 1971-es diadal és az 1995-ös elődöntő után ismét
remekül szerepeltünk az európai kupákban. A döntőt Stockholmban
játszották, ahol Zola góljával 1-0-ra vertük a Stuttgartot (KEK
'98). Ekkorra már
jelentősen átalakult a játékoskeret. Az angol futballisták (Spencer,
Stein, Rocastle) helyett légiósok érkeztek. A minőségi igazolások
mellett sok "statiszta" is érkezett a klubhoz, akik egy-két szezon
után továbbálltak. A helyzet odáig "fajult", hogy a Chelsea volt az
első olyan csapat, melynek kezdőcsapata 11 külföldiből állt. (Ez
persze csak ritkán fordult elő, hiszen a csapatkapitány Wise mellett
Le Saux és Clarke is alapembernek számított.) 1998 nyarán a klub
megnyerte az Európai Szuperkupát is - melyet a BEK és a KEK győztese
vívott - a Real Madrid ellen. Az 1999/2000-es szezonban a klub
története során először a Bajnokok Ligájában játszhattunk, a
megemelt létszámnak köszönhetően. Több emlékézetes mérkőzés után a
Barcelona ellen estünk ki a negyeddöntőben. 2000 tavaszán újabb FA
Kupa-győzelmet ünnepelhettünk (Di Matteo góljával 1-0 az Aston Villa
ellen). Vialli utolsó trófeája a 2000 augusztusában, a Man Utd ellen
elhódított Charity Shield volt (amolyan szuperkupa az előző évi
bajnok és a kupagyőztes között). Alig telt el pár forduló a
2000/01-es szezonból, amikor menesztették a kopasz edzőt. A
hivatalos indoklás szerint elveszítette a játékosok bizalmát. Vialli
közismerten jóban volt a játékosokkal, és talán épp a túlzott
"haverkodás" okozta a vesztét...Ekkor érkezett a klubhoz az olasz
Claudio Ranieri, aki korábban olasz és spanyol csapatoknál
dolgozott. A szimpatikus mester négy évet töltött a Chelsea-nél, és
bár nem sikerült trófeákat nyernie, sikerült megszerettetnie magát a
szurkolókkal. 2002-ben bejutottunk ugyan az FA Kupa-fináléba, de
sajnos kikaptunk az Arsenaltól. Az új évezred elején "csak" az UEFA
Kupában tudtunk indulni, és többször is kínos vereségek után estünk
ki (a svájci St.Gallen vagy az izraeli Hapoel Tel-Aviv ellen). A
2003/04-es évadban azonban ismét a BL-ben szerepeltünk, és még
tovább jutottunk, mint az első próbálkozáskor. A negyeddöntőben
hatalmas csatában kivertük az Arsenalt, de az elődöntőben nyerő
állásból buktunk el a Monaco ellen. Ez volt Ranieri utolsó "sikere",
hiszen a kieséskor már sejteni lehetett, hogy új edző érkezik a
Stamford Bridge-re.
Az Abramovich-éra
A kétezres évek
elejére a klub a folyamatos túlköltekezés miatt közel 80 millió
fontos adósságot halmozott fel. A külföldi sztárok fizetése, a
stadionépítés és az aréna mellé épített hotel fenntartása komoly
pénzt igényelt. (Jellemző példa, hogy a "nagybevásárlásról" híres
Chelsea 2002 nyarán egyetlen játékost igazolt, és őt is ingyen.) Még
Ranieri edzőssége alatt, 2003 nyarán vásárolta meg a klubot egy
orosz milliárdos, Roman Abramovich. Érkezésével egy csapásra
megoldódtak a problémák, és az adósság törlesztése mellett számos új
sztárjátékost is igazoltunk. 2004 nyarán Ranierit menesztették, és
az elmúlt években feltűnt, friss BL-győztes portugál José Mourinho
ült le a kispadra. Bár hozott magával egy kis
"portugál-különítményt", a "légiós-Chelsea" képe már a múlté, hiszen
az alapemberek között számos brit játékos szerepel (a csapatkapitány
Terry, Bridge, Lampard, Cole, Duff).
A klub 2005-ben
ünnepelte 100. születésnapját, bár a klubvezetés a következő,
2005/06-os idényt nevezte ki Centenáriumi Évnek. |